?

Válasszon egy épületet az elérhető lakások listájának megtekintéséhez.

A B C D

i Az értékesítés jelenleg szünetel.

Elhelyezkedés

Az ingatlanegyüttes Budapest III. kerületében, annak Pünkösdfürdő elnevezésű részén, szinte közvetlenül a Duna partján fekszik. Az ingatlan megközelíthetősége jó, tekintettel arra, hogy a Szentendrei út (11-es főút belterületi szakasza) 2 perc alatt elérhető, melyen keresztül mind a budapesti városközpont, mind az M0-ás út könnyen elérhető. A lakóparkot határoló utcákban minden közmű kiépítésre került.

A társasház egyes lakásaiból szemet gyönyörködtető dunai panoráma élvezhető. A társas-házi telek igényesen parkosított, fákkal beülte-tett terület, az épületek közötti elegáns sétányokkal, valamint játszótérrel. A minden oldalról körülkerített udvar gondozott, igényes esztétikai megjelenésű, továbbá a használati értékét jelentősen emelő, automata öntöző és csöpögtető rendszerrel ellátott, binztonsági kamerákkal és 24 órás portaszolgálattal.

A 4 db társasház és a 2 kiszolgáló épület azonos módon, időben, megjelenéssel, magas műszaki tartalommal, állapottal épült. Mind a négy épülettömb alatt mélygarázsszint került kiépítésre. Az épületek mindegyike pince + földszint + 4 emelet kiosztással, hagyományos építési technikával épült.

Az épület pinceszintjén teremgarázsok, gépészeti helyiségek, valamint tárolók kaptak helyet. A földszinten kertkapcsolatos lakások, az 1-2-3. emeleteken átlagos méretű, jellemzően nagyobb terasszal rendelkező lakások, a 4. emeleteken penthouse lakások vannak.

A lakások méretei 41,63 – 114,41 m2 közöttiek.

Eladó lakások

# Emelet Alapterület Szobák száma Terasz Erkély Kert Bruttó ár  
A01 fsz. 68,81 m² 1+2 23,00 m² - 100,69 m² Eladva
A02 fsz. 71,28 m² 1+2 28,63 m² - 74,91 m² Eladva
A03 fsz. 54,31 m² 1+1 18,73 m² - 46,33 m² Eladva
A04 fsz. 84,76 m² 1+3 36,59 m² - 142,87 m² Eladva
A05 fsz. 70,40 m² 1+2 33,67 m² - 187,07 m² Eladva
A06 I. em. 68,81 m² 1+2 - 13,14 m² - Eladva
A17 III. em. 64,83 m² 1+2 - 19,14 m² - Eladva
B01 fsz. 68,85 m² 1+2 18,96 m² - 104,70 m² Eladva
B03 fsz. 56,03 m² 1+1 15,93 m² - 49,12 m² Eladva
B04 fsz. 75,35 m² 1+2 36,24 m² - 102,75 m² Eladva
B05 fsz. 67,23 m² 1+2 38,82 m² - 90,99 m² Eladva
B08 I. em. 71,38 m² 1+2 - 13,85 m² - Eladva
B09 I. em. 56,03 m² 1+1 - 9,38 m² - Eladva
B10 I. em. 75,35 m² 1+2 - 20,79 m² - Eladva
B13 II. em. 68,85 m² 1+2 - 13,85 m² - 83 352 500 Ft
B15 II. em. 56,03 m² 1+1 - 9,38 m² - Eladva
B20 III. em. 64,71 m² 1+2 - 20,53 m² - Eladva
B22 III. em. 70,37 m² 1+2 - 25,68 m² - Eladva
B25 IV. em. 78,65 m² 1+2 79,91 m² - - NEM ELÉRHETŐ
B26 IV. em. 114,41 m² 1+3 118,25 m² - - Eladva
C01 fsz. 68,85 m² 1+2 18,96 m² - 118,87 m² 87 627 600 Ft
C02 fsz. 71,38 m² 1+2 29,71 m² - 105,48 m² Eladva
C03 fsz. 56,03 m² 1+1 15,93 m² - 46,21 m² Eladva
C04 fsz. 75,35 m² 1+2 36,24 m² - 97,60 m² Eladva
C06 fsz. 38,64 m² 1+1 8,58 m² - 26,00 m² Eladva
C07 I. em. 68,85 m² 1+2 - 13,85 m² - 83 352 500 Ft
C08 I. em. 71,38 m² 1+2 - 13,85 m² - 86 135 500 Ft
C09 I. em. 56,03 m² 1+1 - 9,38 m² - Eladva
C11 I. em. 67,23 m² 1+2 - 20,18 m² - Eladva
C13 II. em. 68,85 m² 1+2 - 13,85 m² - 85 625 750 Ft
C14 II. em. 71,38 m² 1+2 - 13,85 m² - 88 484 650 Ft
C15 II. em. 56,03 m² 1+1 - 9,38 m² - Eladva
C16 II. em. 75,35 m² 1+2 - 20,70 m² - Eladva
C17 II. em. 67,23 m² 1+2 - 20,18 m² - Eladva
C19 III. em. 62,18 m² 1+2 - 20,52 m² - 84 030 400 Ft
C20 III. em. 64,71 m² 1+2 - 20,53 m² - Eladva
C22 III. em. 70,37 m² 1+2 - 25,68 m² - Eladva
C23 III. em. 67,23 m² 1+2 - 20,18 m² - Eladva
C25 IV. em. 78,65 m² 1+2 79,91 m² - - Eladva
C26 IV. em. 114,41 m² 1+3 118,25 m² - - Eladva
D01 fsz. 68,81 m² 1+2 19,03 m² - 73,39 m² Eladva
D02 fsz. 71,28 m² 1+2 29,80 m² - 73,62 m² Eladva
D03 fsz. 52,98 m² 1+1 15,93 m² - 49,48 m² Eladva
D04 fsz. 41,63 m² 1+1 5,55 m² - 32,11 m² Eladva
D05 fsz. 67,60 m² 1+2 29,27 m² - 81,75 m² Eladva
D06 fsz. 72,64 m² 1+2 40,79 m² - 81,94 m² NEM ELÉRHETŐ
D07 fsz. 41,97 m² 1+1 8,58 m² - 26,15 m² Eladva
D09 I. em. 71,28 m² 1+2 - 13,14 m² - Eladva
D10 I. em. 52,98 m² 1+1 - 9,58 m² - Eladva
D11 I. em. 41,63 m² 1+1 - 4,67 m² - Eladva
D12 I. em. 67,60 m² 1+2 - 16,63 m² - Eladva
D14 I. em. 52,25 m² 1+1 - 9,60 m² - Eladva
D16 II. em. 71,28 m² 1+2 - 13,14 m² - 85 635 000 Ft
D17 II. em. 52,98 m² 1+1 - 9,58 m² - Eladva
D18 II. em. 41,63 m² 1+1 - 4,67 m² - Eladva
D19 II. em. 67,60 m² 1+2 - 16,63 m² - Eladva
D20 II. em. 72,64 m² 1+2 - 14,79 m² - Eladva
D22 III. em. 62,81 m² 1+2 - 22,06 m² - 81 224 000 Ft
D23 III. em. 64,83 m² 1+2 - 19,14 m² - Eladva
D24 III. em. 52,98 m² 1+1 - 9,58 m² - Eladva
D28 III. em. 52,25 m² 1+1 - 9,60 m² - Eladva
D29 IV. em. 78,76 m² 1+3 82,14 m² - - Eladva

Kapcsolat

    Riverport lakópark

    RPS Kft.

    www.rivertport.hu

    Hirdetések megtekintése az ingatlan.com-on

    Telefon
    +36 30 982 8819
    +36 30 688 2124

    E-mail
    [email protected]

    Cím
    1039 Budapest, Királyok útja 291. (navigálás)